Költészet és animáció, avagy a hentes zsebrádiója Nyomtatás
Mióta a film létezik, szerves kapcsolatban áll az irodalommal, a költészettel. És ez egyáltalán nem meglepő, hiszen forrásvidéke azonos: a kép. Képeket látunk, amikor álmodunk, képeket alkotunk, amikor álmodozunk, képekben tudjuk felidézni a múltat, és képekben szaladunk előre, a jövőbe.
A költészet is képekben él, a költő erőteljes, a lélekhez és a szívhez egyaránt szóló képeken keresztül mondja el, amit érez, és szavai nyomán, mint egy filmben, úgy elevenedik meg minden.


Úgy is mondhatnánk, mióta költészet létezik, azóta létezik a film is. De mondhatjuk azt is, mióta költészet létezik, azóta létezik animáció is.

A két művészet összetalálkozása nem is váratott magára sokáig, már a korai animációs filmek is előszeretettel választottak költeményeket, lírai vagy prózai szövegeket feldolgozásra. Sőt, nem is feldolgozások voltak ezek, hanem újra álmodások. Új animációs látomások, amelyeket a költői látomások ihlettek.
A magyar animáció története is bővelkedik nagy találkozásokban, olyanokban, ahol a költői mű és a megálmodott kép valami újat, minden eddigitől különbözőt hozott létre. Ilyen nagyszerű találkozás volt Gémes József filmje, az Arany Toldijából készült Daliás idők, vagy Jankovics Marcell alkotása, a János vitéz. És a közelmúltból is számos példát hozhatunk fel a költészet és az animáció kapcsolatára, elég csak Kányádi Sándor, Kormos István, Lázár Ervin, vagy az új nemzedék, Temesi Ferenc, Podmaniczky Szilárd műveinek megfilmesítésére gondolni.
Ezért aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál rendezvényei között könyvbemutatót is találunk. Podmaniczky Szilárd most megjelenő könyve a Szép magyar szótár lesz az apropója annak a beszélgetésnek, amely a költészet, illetve az irodalom és az animáció kapcsolatáról (is) szól. A szerzővel – aki Ulrich Gábor Lebegés című animációs filmjének ihletője volt és most ismét filmet készít Podmaniczky: A hentes zsebrádiója című művéből –,  Füzi László irodalomtörténész, a Forrás főszerkesztője beszélget. A találkozóra június 20-án, szombaton délután 15 órakor kerül sor a Kulturális Központban.
 
KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL
6000 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 21.
Tel: 76/ 481-788, Fax: 481-787
E-mail: kfilm@kecskemetfilm.hu
Web: www.kaff.hu